Vigo d’Arsouilles

Vigo d'Arsouilles

1998, 172 cm, sárga, BWPN (belga melegvérű)

ár: elérhető 2021 márciusa körül

Vigo d'Arsouilles családfa

Vigo d’Arsouilles-t világbajnok ugróló révén, a világ egyik legjobb ménjeként az európai lótenyésztés nagy reménységévé vált, minden évben újabb és újabb bajnok utódok születnek utána. A tehetséges mént 2008-ban Belgiumban az Év lovává választották, majd 2010-ben ismételten kiérdemelte ezt a címet. 2011-ben a belga melegvérű fajta „Nagykövetévé” nevezték ki. Évek óta a WBFSH ranglista legjobb 30 ugróörökítője közé tartozik.

Vigo d’Arsouilles már a korosztályos megmérettetéseken igen sikeresen versenyzett, majd 2006-ban Philippe Lejeune nevű lovasával megkezdte nemzetközi sportkarrierét. Két évvel később helyezett volt Aachenben, Londonban, Lyonban és Dublinban a Nagydíjakban, majd megnyerte a belga díjugrató bajnokságot. 2010-ben Vigo aranyérmet nyert Kentuckyban a Lovas Világjátékokon majd csapattal szerzett bronzérme tette fel az i-re a pontot. Utolsó versenyévében, 2012-ben Nemzetek díja győztes csapat tagja volt La Bauleben, ahol továbbá ezüst érmet szerzett a Nagydíjban. Részvevője volt a londoni olimpiának, majd röviddel a megmérettetés után nyugdíjazásra került.

Apja, Nabab de Reve több éve a WBFSH ranglista legjobb 20 ugróörökítőjének egyike, a nemzetközi szinten, legmagasabb kategóriákban versenyző fedezőmén, akit 2002-ben Belgiumban az év lovává választották. Nabab de Reve, utódai verseny teljesítménye és tenyésztési sikerei alapján Európa lótenyésztési történelmének egyik legnagyobb alakja.

Anyai vonalán Ibrahimot találjuk, aki talán nem szorul bemutatásra, a világ lótenyésztésére az egyik legnagyobb befolyással bíró mén, a leghíresebb Almé utód.

Vigo már mostanra bebizonyította, hogy remek örökítő, eltérő minőségű kancákból egyaránt kiváló utódokat produkál. Csikói tehetségesek, idősebb utódai közül sokan nemzetközi szinten versenyeznek. Jelenleg 18 fia rendelkedzik fedeztetési engedéllyel.

Leghíresebb utódai: Super Trooper de Ness, Vagabond de la Pomme, Golden Hawk, Figo de Muze, Ego van Orti és Denver van het Goemanshof.

Képek:

Vigo

http://www.jorisdebrabander.be/userfiles/image/1164448964vigo%20volledig.jpg

http://esmtoday.com/wp-content/uploads/2016/03/VigoDarsouilles_img-03.png

Utódok

Vagabond de la Pomme http://www.penelope-leprevost.com/imgs_news/vagabond%20rome%202015%20-%20GCT%20Jours%20de%20cheval.jpg

Super Trooper de Ness http://www.phelpssports.com/content/photos/78519.jpg

Videók:

Vigo

Utódok

Golden Hawk https://www.youtube.com/watch?v=EhwLpF5aSXM
Ego van Orti https://www.youtube.com/watch?v=odFidepWqU0
Super Trooper de Ness https://www.youtube.com/watch?v=rnlOH-bSxZk

DrPenzesGyorgy

DrPenzesGyorgy

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Hasonló cikkek

Kategóriák