Untouchable

Untouchable

2001, 168 cm, szürke, KWPN (holland sportló)

ár: elérhető 2021 márciusa körül

Untouchable kimagasló képességeit mi sem bizonyítja, mint hogy több lovassal is a legmagasabb szinten tudott versenyezni.

A mén pályafutása alatt a versenyzés élvezett prioritást, azonban nyugdíjazása óta a kiváló szürke elérhetővé vált a tenyésztők számára is.          
Untouchable 2004-ben erős mezőnyben ötödik helyezést ért el a ménvizsgán Emerloban. 2008-ban a döntőbe verekedte magát a fiatal lovak világbajnokságán, majd igen korán, már nyolc évesen megkezdte nemzetközi sportkarrierjét. 2010-ben lovasával, Alfonso de Mirandaval 3. helyezést ért el a Global Champions Tour valencei Nagydíjában. Ebben az évben számos 160 cm-es pályán versenyezve többször voltak helyezettek. 2010-ben és 2011-ben új lovasával, Danierl Deusserrel Bécsben megnyerték a korlátugratást, valamint remekül szerepeltek az alábbi Nagydíjakban: 4. lettek Helsinkiben, 6. La Corogneben, valamint helyezettek voltak Rio de Janeiroban és Párizsban.

Untouchable származásában egyesíti a legjobb francia, holland és holsteini ugróvonalakat. Apja a francia top-mén, Hors La Loi II, aki nemzetközi ugróversenyek eredményes résztvevője volt.

Anyai oldalán a 18a2 holsteini kancacsaládot találjuk, amely olyan fantasztikus fedezőméneket adott mint Clinton és Chambertin. Anyai nagyapja a világ egyik leghíresebb örökítője, Heartbreaker.

Utódai:

Untouchable a versenyeken tehetsége mellett küllemével is kitűnt, az elegáns ménnek, ideális nyakillesztése, erős háta és hátsó végtagjai vannak. Utódaiba energiát és eleganciát örökít. A ménnek számos utódja versenyez díjugratásban és jelenleg 5 fedezőmén fia van.

  • Fedezőmén fia, Untouched 2009-ben a ménvizsga utáni aukción 300,000 Euro értékben cserélt gazdát. A fiatal mént Nick Skelton is lovagolta.
  • Big Brother nevű ménutódja René Lopezzel eredményes ugróló

Képek:

Untouchable

Untouchable
Untouchable
Untouchable

Utódok:

Untouched

Untouched

Uriko

Videók:

Untouchable

Utódok

Uriko https://www.youtube.com/watch?v=gA9mc2Yr7j0

Big Brother https://www.youtube.com/watch?v=YX20v7IrtxU

Unikato https://www.youtube.com/watch?v=gpdmMMbXMIA

Untouched https://www.youtube.com/watch?v=_W7JKgehQr0

Don’t Touch it M https://www.youtube.com/watch?v=A3c7W6aSGTU

DrPenzesGyorgy

DrPenzesGyorgy

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Hasonló cikkek

Kategóriák